Hogyan kezdjünk hozzá?

Az oldalon úgynevezett aktákat hozunk létre, ahová beírjuk a szerkezetre vonatkozó infókat, mint mire való, hogyan készítsük el és honnan tudjuk beszerezni az alkatrészeket. (Az alkatrészeket persze az oldalon keresztül kedvezménnyel tudjuk majd megvenni.)

Szóval, jelentkezzünk be, majd a lap tetején található “+Új” ikonnál válasszuk a “Bejegyzés” parancsot (üres bejegyzés helyett inkább ajánlott sablont nyitni!).

Válasszunk az alábbi sablonok közül:

Így készül videó sablon

Így készül sablon

Bemutatkozó sablon

Kezdő oldal sablon

Termék sablon

Aki használt már WordPress-el készült oldalt, könnyen fog menni, mivel ez is az.

Amennyiben nem megy, nézd meg ezt a videót!

Első lépések


Amennyiben sikerült használatba venni az oldalt, használjuk az Akta_Sablon-t, ahol segítség képpen megtalálhatjuk a szerkezetet üresen, illetve a bekezdéseket, kiemeléseket (címsor) sablon szerűen kitöltve, amiket felülírandó tudjuk elkészíteni aktánkat.

Miután elkészült az akta, jobb oldalon a “Mentés vázlatként” vagy “Elküld megtekintésre” vagy “Közzététel” gombra kattintva tudjuk elmenteni. Értelem szerűen az utóbbi kettővel publikálásra küldjük a mentést. A “Közzététel” gomb pedig csak szerződéses tagok számára elérhető.

Ami viszont nagyon fontos, hogy az aktához válasszunk kategóriát, ami alapján majd egyszerűen kereshető lesz. Ezt szintén a jobb oldalon lévő widget-nél tudjuk elvégezni. Próbáljuk mindig a legalsó kategóriát (3,4-ik) választani a fa szerkezetben. Ha esetleg nincs olyan kategória, amibe illene az akta, akkor tegyük a legközelebb álló első szintre és írjunk az adminnak. Szerződéses tagok létre tudnak hozni újat is. Fontos, hogy új kategória létrehozásánál válasszuk ki a szülőt, hozzá, ami alá fog tartozni!

A lényeg, hogy 3 féleképpen elérhető legyen az aktánk. Lásd ezt a példát:

  • Gépészet
    • Hajtány
      • Kézi
        • Kerékpár
          • Rekumbens
  • Közlekedés
    • Helyi
      • 1-2 személyes
        • Fekvő, ülő
          • Rekumbens
  • Sport
    • Szabadtéri
      • Kerékpár
        • Rekumbens

Miért van szükség a háromféle megadásra? Jobb több lábon állni! Mindenki másként próbálja megtalálni azt ami neki kell és ezt próbáljuk meg ezzel a módszerrel jobban kiszolgálni.

Feltöltés mobilról

WPforAndroid_post-excerptNéha szükség lehet egy-egy fényképet feltölteni a mobilunkról, mivel azzal a legegyszerűbb fényképeket készíteni és még elfogadható minőségben is van. Nos internet kapcsolattal a mobilról is lehet feltölteni képeket, videóanyagot a WordPress for Android segítségével. Blog, vagyis bejegyzés létrehozásával vagy szerkesztésével lehet elvégezni a feltöltést.

1. A jobb alsó sarokban katt a fényképezőgép ikonra.

2. Fénykép elkészítése, és “Ment” gomb, vagy kiválasztás galériából.

3. Jobb felső sarokban a nyílra katt.

Persze nem csak fényképek feltöltésére lehet használni, hanem bejegyzések írására, szerkesztésére is. Én azért a böngészőt ajánlom inkább, vagy legalább a publikálás előtt nézzük át és végezzük el azokat a beállításokat, melyeket speciálisan ezen az oldalon lehet csak elvégezni.

 

Friss tagok szűrése

Annak érdekében, hogy azok, akiknek nincsen írásos szerződése a Csimag.hu-val ne tudjanak ellenőrzés nélkül közzétenni aktákat, az alábbi kiegészítéssel működik az oldal.

workflow_app_p1Tehát, miután megírtuk a saját aktánkat, jelöljük be a “Submit to Workflow” rublikát és mentsük el az “Elküld megtekntésre” gombbal.

Amennyiben nincs jogi problémája a Csimag.hu-nak a tartalomból, átnézés után közzétesszük. Ugyanez érvényes későbbi módosítás esetén is. Addig nem módosul a nyilvános tartalom, amíg jóvá nem hagyjuk. Amíg az alábbi szöveg látható a felső sorban, nincs még elfogadva a legutóbbi módosítás.

workflow_app_p2

Profibb szerkesztés

 Két soros menüt hozhatunk elő a képen nyíllal jelölt ikonra kattintva.

WP_edit_fejléc

 

Az itt látható “Bekezdés” gombnál egy legördülő menüből kiválaszthatjuk a fejezetcímeket, mint Kiemelés1 vagy Kiemelés2, stb. így alakíthatjuk ki a tartalomjegyzékhez megfelelő formátumot, ami majd az alábbiak szerint fog megjelenni:

Kiemelés1

Kiemelés2

Kiemelés1

Kiemelés2

Kiemelés3

stb.

A tartalom jegyzék megjelenítéséhez be kell írni az alábbi kódot:

plugin_nyit

toc]

Ennek segítségével az oldal felső részéből (ahol a tartalomjegyzék található) mindjárt a keresett fejezethez ugorhat az olvasó.

Tartalomjegyzék nélkül is van mód például egy képre kattintással lentebb kalauzolni az olvasót, ez pedig az alábbiak szerint módosítja a HTML kódot:

Header_linkA felső sorban a pirossal aláhúzott rész az eredeti “Kiemelés1” HTML nézetben. Ezt kell átírniaz alatta lévő 2 sor szerint. Tehát, nevet adni neki, amiben szóköz nincs, azonosítót (id) adni neki, ahol ékezet sincs és végül az eredeti szöveget, amit megjelenítünk. Mindezek segítségével meg tudjuk címezni az alábbi hivatkozással:

http://www.csimag.hu/?p=780#Ipari_robot_programozsa

Tehát, “#” jellel adjuk az oldal linkjéhez a könyvjelző azzosítóját.

 

Google album

Írjunk egy hivatkozást, melynek a linkje a mi google albumunkra mutat, mint az alábbi példában látjuk. (hivatkozás formája: http://picasaweb.google.com/felhasznalonev/albumneve)

szöveg

Példa album

Google felhő dokumentum

Adobe Acrobat (PDF), Microsoft Word (DOC/DOCX*), Microsoft PowerPoint (PPT/PPTX*), Microsoft Excel (XLS/XLSX*), TIFF Images (TIF, TIFF), Apple Pages (PAGES), Adobe Illustrator (AI), Adobe Photoshop (PSD), Autodesk AutoCad 2D (DXF), Scalable Vector Graphics (SVG), PostScript (EPS/PS), OpenType/TrueType Fonts (OTF/TTF), XML Paper Specification (XPS), Archive Files (ZIP/RAR) formátumú fájlokat jeleníthetünk meg a google doc embedder segítségével közvetlenül az aktánkon.

Két verzió van:

1. Máshol van a fájlunk, de nyilvánosan meg van osztva és van hozzá url. Ekkor csak erre az ikonra kattintsunk adjuk meg az url-jét a megjelenítendő fájlnak.

 

WP_GDE_beszuras12. A fájl a gépünkön van és fel szeretnéd tölteni. Ilyen esetekben a “Média hozzáadása” szövegre kattintsunk, ahol fogd és dobd módszerrel (esetleg fájlkiválasztással) felmásoljuk a fájlunkat és  kimásoljuk a hivatkozást, majd bezárjuk az ablakot. Az előző pontnál található módon illesszük be a hivatkozást.

 

WP_GDE_beszuras2

 

Google Maps

Egy nem túl széles körű, ámde annál egyszerűbb pluginnel mindenki be tud szúrni a saját aktájába vagy termékébe egy térképet, ahol több célpont is megjeleníthető. A célpontok ikonjai választhatóak, a poszthoz feltöltött képet hozzá lehet kötni a jelölőkhöz, valamint tetszőleges név és cím írható be, mely rákattintáskor jelenik meg.

A kód így néz ki:

plugin_nyitgoogle-map-sc zoom=”8″]

ahol a zoom=”8″ argumentum nem kötelező, de jobb, ha látjátok, milyen egyszerű a méretet átállítani.

Google_maps_beillesztesBeilleszteni viszont a fent található jelölő ikonra kattintással kell, mivel a poszthoz kapcsolódnak a térkép adatok és nincs benne a kódban, amit beszúr! Amit csak lehet ebben az ablakban állítsunk be, és a Show Map gomb segítségével teszteljük le. Amennyiben nem látszik a kép, amit használni szeretnél, az első tízbe kell húzni a “Galéria” fülben.

Google Maps Argumentumok

Argumentum Érték Leírás
width number Width of the map
height number Height of the map
zoom (0-20) Initial zoom of the map
margin number Margin of the map
align left,center,right Alignment of the map
type HYBRID, ROADMAP, SATELLITE, TERRAIN Default map type
focus 1,2,3…all Point where the map will be focused
focus_type open,center How the point is focused
interval milliseconds Time interval of the points focus rotation
animate true,false Animate the markers
canvas string (Optional) Canvas id where the map will be deployed
id number Display the points attached to the post with this id
cat number. Separated by comma. Display the points attached to the post under this category
address string Display specific address
title string Custom title for the point related to the address option
description string Custom description for the point related to the address option
icon URL Custom icon for the point related to the address option
thumbnail URL Custom thumbnail for the point related to the address option

Bővebben

Youtube videó

Egyszerűen a hivatkozást beszúrjuk.

Youtube argumentumok

Argumentum Feladat Példa
width / height szélesség / magasság http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&width=500&height=350
autplay oldal betöltésekor elindul a videó http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&autoplay=1
cc_load_policy felvétel tiltása http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&cc_load_policy=1
iv_load_policy 3 = feltöltés megjelenítése http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&iv_load_policy=3
loop ismétlődő lejátszás http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&loop=1
modestbranding Youtube logo elrejtése http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&modestbranding=1
rel kapcsolódó videó ajánlás elrejtése http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&rel=0
showinfo videó információinak elrejtése http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&showinfo=0
theme 'light' világos / 'dark' sötét megjelenés http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&theme=light
start videó indítása adott másodperctől http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&width=500&height=350&start=20
stop videó leállítása adott másodpercnél http://www.youtube.com/watch?v=quwebVjAEJA&width=500&height=350&end=100

Hang lejátszása

Amennyiben szólni szeretnénk a látogatókhoz vagy valamilyen aláfestő zenét szeretnénk a bejegyzésünk mellé, az alábbi kóddal tehetjük ezt meg.

plugin_nyitesplayer url=”http://www.createsolutions4u.com/wp-content/uploads/EsAudio/fájlneve.mp3″ width=”200″ height=”25″]

EsPlayer argumentumok

Argumentum Feladat Példa
url mp3 hang fájl url címe https://ia700506.us.archive.org/17/items/Sounds_of_Nature_Collection/03_Birdsong.mp3
width Szélesség pixelben 200
height Magasság pixelben 22
shadow_size Árnyék mérete 0,1
shadow_color Árnyék színe [#+6 hex] #ffffff
duration Lejátszási hossz [MM:SS:ss] 3:12.23
vp Függőleges igazítás pixelben 20
autoplay Automatikus indítás true
title Cím (Screen reader speech) us.archive.org
seriesplaybutton Folyamatos lejátszás true
EsPlayer-pelda

Példa egy zenei aláfestses slide show beállításához.

Bővebben

Facebook album

A használata nagyon egyszerű! Csak beírod, hogy [fbablum url=…] egy külön sorban és kész is. Csak facebook oldal albumát tudod megjeleníteni.

[fbalbum url=http://www.facebook.com/media/set/?set=a.182905775167053.6125.182902821834015&type=1&l=fe80e723ee limit=3]

link

FBAlbum argumentumok

Argumentum Feladat Alapérték
limit képek max. száma
url facebook album címe

Termék kosárba gomb

Amikor megnézzük a feltöltött terméket, a felső sorban láthatjuk a számát. Nincs más dolgunk, mint azt a számot beírjuk ebbe a szövegebe:

plugin_nyit tcp_buy_button post_id=490]

Termék neve

0,00 HUF

Termék feltöltése

Aktától eltérően a termék tartalmaz árat, és minden olyan információt, ami a rendeléséhez szükséges.

copy_tcpÚj termék készítésekor nyissuk meg a “Termék sablon“-t és másoljuk le. A képen látható gombra kattintva másolhatjuk le.

Ide kattintva ez meg is történik.

Ügyeljünk arra, hogy a szövegrész kitöltése után, az alatta lévő mezőket is töltsük ki, ahol az árat, tömeget stb. tudjuk megadni!

Táblázat importálása

Előfordul, hogy egy egész hosszú árlistát szeretnénk feltölteni. Ebben az esetben készítsünk táblázatot a weboldalunkon. Ilyen esetekben készítsünk egy ajánlat kérésre alkalmas terméket, ahol a megjegyzésben szépen beírja a vevő a táblázatunkból azokat, amire szüksége van és a rendelés visszaigazolásnál megkapja a teljes listát végösszeggel együtt.

Saját táblázatunkat feltölthetjük a TablePress segítségével.

TablePress

Legegyszerűbb, ha a gépünkön elmentjük a táblázatot .csv formátumban (egy munkalapot) és azt az “Import a Table” paranccsal feltöltjük. Miután ez megvan,  esetleg még néhány spéci beállítást végzünk a táblázaton, aztán az adott shortcode-ot a bejegyzésbe illesztve meg tudjuk jeleníteni a táblázatunkat.

plugin_nyittable id=N /]

TablePress argumentumok

Az alábbi argumentumok felülírják a táblázatnál használt beállításokat, amikor a table kódot használjuk.

Argumentum Feladat Példa
id táblázat azonosító száma 1
column_widths oszlop szélesség '40px|50px|30px|40px'
alternating_row_colors zebra csíkos sorok true
row_hover egér mozgásra más háttér true
table_head az első sor tartalmazzon e HTML tag-ot true
first_column_th az első oszlop tartlamazzon e HTML tag-ot true
table_foot az utolsó sor tartalmazzon e HTML tag-ot true
print_name nyomtatáskor alul vagy felül látszik a táblázat neve true
print_name_position előző arg. pozíciója 'above' vagy 'below'
use_datatables használja e a JavaScript funkciót (table_head-el együtt) true

Táblázathoz kapcsolódó információkat az alábbi kóddal jeleníthetünk meg:

plugin_nyittable-info id=N field=”<mező neve>” /]

Argumentum Feladat Példa
id táblázat azonosító száma 1
field meta mező neve 'name'
'description'
'last_modified'
'last_editor'

Bővebben

Bejegyzések listázása

Előfordulhat, hogy saját oldalunkon lista szerűen meg szeretnénk mutatni az aktáinkat vagy termékeinket. Esetleg mások aktáit is kitehetjük és a tartalmakkal együtt is megjeleníthetjük az erre az oldalra írt “plugin” segítségével.

Saját bejegyzések

Az összes általunk készített aktát megjeleníti az alábbi kód:

plugin_nyitpost-list]

Amennyiben terméket akarunk listázni:

plugin_nyitpost-list type=”tcp_product”]

Kategóriában található akták listázása:

plugin_nyitpost-list cat_id=131]

 

 Teljes tartalom megjelenítése

Más tagok által is készített akták megjelenítése egy adott kategóriában:

plugin_nyitpost-list cat_id=73 only_author=false show_content=true]

Edző kötél műanyag nyéllel
Edző kötél fa nyéllel
Edző és Sétabot

Végtelen ciklust kivédtem, így a bejegyzés önmaga tartalmát nem jeleníti meg.

Post-list argumentumok

Ez a plugin a csimaghoz lett illeztve, így átneveztem Post Csimag-ra.

Argumentum Feladat Alapérték
show_title cím megjelenítése true
link_title hivatkozás a címben true
show_content tartalom megjelenítése false
show_date dátum megjelentése false
show_author szerző megjelenítése false
only_author csak szerzőtől true
split_more rejtés gomb false
user_only csak tagoknak false
split_point törés pontok száma
limit sorok max száma
cat_id kategória száma
author_name szerző rövid neve aktuális szerző
type bejegyzés típusa post
post_id egy bejegyzés kiválasztása -
search_keys kulcsszónak megfelelő bejegyzések
search_for_author=true szerző tevékenységi köreinek megfelelő bejegyzések
post_status="private" szerző privát aktái
post_status="draft,pending" szerző vázlat és függő aktái

Táblázat készítése

Egyszerű táblázatot készíthetünk az alábbi kóddal:

plugin_nyit

easytable]

oszlop1; oszlop2; oszlop3

1; szöveg; “érték, mennyiség”

2; megnevezés; menny.1, menny.2

plugin_nyit/easytable]

Arra kell ügyelni, hogy az ékezetes kezdőbetűknél idéző jelet használjunk, illetve pontos vesszőt is csak akkor használjunk, ha idézőjelbe tettük. Egyébként a pontos vessző válassza szét az oszlopokat.

Easytable argumentumok

Argumentum Feladat Alapérték
shortcodetag table
attrtag attr
tablewidget false
scriptloadin Array('is_single','is_page')
caption false
width 100%
align left
th true
tf false
border 0
id false
theme default
tablesorter false
loadcss true
scriptinfooter false
delimiter elválasztó ;
file false
trim false
enclosure &quot;
escape \\
nl új sor
csvfile csv fájl false
terminator sorlezáró \n
limit max. sorszám 0

Bővebben

Tagok kezelése

Ahhoz, hogy ne kelljen elküldeni az oldalunkról a felhasználót, de szeretnénk, hogy csak bejelentkezve érje el a dolgainkat, az alábbi kóddal lehetővé tehetjük számára a belépést.

plugin_nyitwp-members page=”login”]

Regisztrált felhasználó belépése
   

WP-members argumentumok

Argumentum Feladat Alapérték
page="register"
page="user-profile"
page="user-edit"
page="password"
page="login"
page="user-list" search="false" nav="false" number=5
status="in" kóddal bezárt részt csak azok láthatják, akik bejelentkeztek
status="out" kóddal bezárt részt csak azok láthatják, akik nem jelentkeztek be
status="sub" msg="true"
field="user_login" felhasználók listája
field="first_name" felhasználó keresztneve
field="last_name" felhasználó családneve

Bővebben

Nézettségi statisztikák

Nagyon hasznos információ számunkra, ha látjuk, mennyien találtak rá az aktáinkra, termékeinkre. Ennek kimutatására egyszerűen írjuk ezt a kódot:

plugin_nyit

counterize type=posts]

Counterize argumentumok

Argumentum Feladat Alapérték Aktív
type=posts elmúlt 24 óra legnézettebb oldalai - Igen
type=hits sszegző statisztika a weboldalról - Igen
type=copyright Counterize minden jog fenntarva szöveg - Igen
type=browsers böngésző lista - Nem
type=os operációs rendszer lista - Nem
type=countries ország lista - Nem
type=ip ip cím lista - Nem
type=hosts Host cím lista - Nem
type=outlinks elugró hivatkozás lista - Nem
type=exitpages kilépő oldal lista - Nem
type=keywords kulcsszó lista - Igen
type=referers hivatkozásonkénti lista - Nem
type=domains Domain lista - Nem
type=hourly óránkénti nézettségi lista - Igen
type=daily naponkénti nézettségi lista - Igen
type=monthly havi nézettségi lista - Igen
types=all minden táblázat és lista - Igen
items a lista elemeinek száma 10
subitems alsóbbrendű lista elemeinek száma 15
version 'yes' jelenti a böngészők vagy oprendszerek verzió számának megjelentését, 'no' esetén nem jelennek meg yes
collapsible 'yes' jelenti az alsóbb rendű listák megjelenítését, 'no' egyébként yes
print_header 'yes' esetén megjelenik a fejléc, 'no' egyébként yes
header szöveg, mely fejlécként jelenik meg -
period=24h csak az elmúlt 24 óra adataira való szűrés ('type=hits' esetén nem használható -
period=onlytoday csak az aznapi adatokra való szűrés ('type=hits' esetén használható -
period=onlythisweek csak az e heti adatokra való szűrés ('type=hits' esetén használható -
period=onlythismonth csak az e havi adatokra való szűrés ('type=hits' esetén használható -
period=onlythisyear csak az ez évi adatokra való szűrés ('type=hits' esetén használható -
tn_width pozitív és nem nulla szám, mely a bejegyzés előnézeti képének szélességét határozza meg 50
tn_height pozitív és nem nulla szám, mely a bejegyzés előnézeti képének magasságát határozza meg 50

Bővebben

A counterize alprramjai közül csak a “pages” és “traffic” van bekapcsolva, tehát csak a fenti két parancs közül lehet választani.

További statisztikát kaphatsz, ha a saját google analytics kódodat elküldöd az admin-nak, hogy a saját aktáid, termékeid azzal (is) legyenek mérve.

 Akták és termékek kapcsolata

Azon túl, hogy kategóriákba soroljuk az aktákat vagy termékeket, lehetőségünk van direkt kapcsolati listát készíteni az aktáknál és termékeknél. Ennek segítségével könnyebben vezethetjük az olvasókat a felnyitott téma vonalán a weboldalon belül.

Azok az akták vagy termékek, melyek benne vannak az éppen olvasott anyag kapcsolati listájában, oldalt megjelenik a kiemelt képekkel, vagy termék esetén árral és vásárló gombbal.

Alábbiakban ismertetem, miként hozzuk létre a kapcsolatokat.

1. Nyissuk meg szerkesztésre az anyagot.

Kapcsolodo_tartalom2. Szövegdoboz alatt kattintsunk a “Kapcsolódó tartalom” mezőben található funkciókra.

A képen láthatjuk, hogy kapcsolódó termék nincs beállítva, de akta (bejegyzés) 1db van már kapcsolva. Példánkban hozzáadok még egyet.

Kapcsolodo_szuro3. Szűréssel jelenítsük meg az aktákat.

Jelen esetben az “Elektronika” kategóriát választottam, de “Mind” esetén is rá kell kattintani.

 

 

 

 

Kapcsolodo_assign4. A megfelelő akta sorszámát állítsuk be és tegyük a listába az “Assign” gombbal.

Kapcsolodo_visszateres5. Visszatéréshez kattintsunk a “Return….” hivatkozásra.

Egyébként készen is van!

Már mentés nélkül is bekerül a kapcsolatokba a módosítás.

Kapcsolodo_eredmenyIlyen lett.

 

 

 

Megosztás közzététel előtt

Fejlesztés közben szükség lehet megosztani az információkat másokkal, de nem akarjuk, hogy mindenki lássa a még félkész leírást.

Ebben az esetben hagyjuk vázlatként az aktánkat vagy termékünket és az alábbiak szerint osszuk meg.

shareadraft_vazlat1. Amennyiben nem vázlatként van beállítva az akta, állítsuk át.

A képen láthatjuk, hol kell kiválasztani az állapotot.

shareadraft_vazlat1shareadraft_vazlat2Abban az esetben, ha közreműködőként vagyunk regisztrálva a bal szélső szerint kell látszania az állapotnak, magasabb jogosultságnál, a jobb szélső kép szerint.

 

 

shareadraft_kezdooldal2. A kezdő oldalon kattintsunk a függőben lévő bejegyzéseknél a (megosztás) linkre. Vagy a WP menü “Bejegyzés-Share a Draft” menüpontra.

 

shareadraft_select3. Válasszuk ki a megosztani kívánt aktát. Állítsuk be a megosztás időtartamát napokban, órákban vagy percekben és kattintsunk a “Share it” gombra.

shareadraft_ready4. A megosztott akta bekerül a listába, ahonnan jobb kattintással ki tudjuk másolni a hivatkozást, melyet emailben esetleg QR kódban el lehet küldeni a partner(ek)nek.

Amennyiben módosítani szeretnénk a megosztás időtartamát, megtehetjük a sorban lévő “Extend” linkkel. Illetve, ha még az idő lejárata előtt meg akarjuk szüntetni a linket, akkor a “Delete” linkre kattintva törölhetjük a sort.