USB képfájl írása

Ismertető

Olyan operációs rendszereknél, ahol a rendszer szilárd test adathordozón van elmentve és nem áll rendelkezésre CD meghajtó, viszont könnyen kivehető az adathordozó és beilleszthető egy másik “szerviz” gépbe, ahol azt USB meghajtóként olvashatjuk (kártyaolvasók ilyenek) kiválóan alkalmazhatjuk az imageUSB.exe programot.

KingstoneCF4GBIEINano alaplap esetén is használhatjuk ezt az eszközt CF kártyához. A nálunk kapható géphez készítettem egy ún. miniXP rendszert, amiben Visual Studio C# 2010 Express van telepítve és mindössze 4GB-os CF kártya szükséges hozzá.

 

Ötlet forrása / Indíttatás

Készítettem egy ún. miniXP rendszert, amiben Visual Studio C# 2010 Express van telepítve mely tetszőleges feladatok elvégzésére használható egy IEINano alapon. Ezt a rendszert, mint kiindulási alapot akartam elmenteni és mindenki számára elérhetővé tenni. Persze ingyen, hogy ne kelljen fizetni érte, így kerestem egy freeware programot, amivel ezt könnyen elvégezhetjük.

Felhasználási lehetőségek

Ipari számítógépek alap rendszerének telepítéséhez használható program, illetve biztonsági mentés készítésére a már működő rendszerünk biztonságba helyezésére.

Elkészítési utasítás

Az imageUSB.exe programot csak futtatnunk kell és az elérhető USB eszközt le tudjuk menteni egy bin fájlba. Majd, amikor a visszatöltésre van szükségünk, visszatölthetjük rá, persze a boot-olható eszközöket is beleértve.

Képfájl mentése

SP332CB_es_FCR-HS219

Az alsó képen látható belső kártyaolvasónál sajnos azt tapasztaltam, hogy CF kártyához nem jó! Inkább a fenti Kingston kártyaolvasót javaslom.

Indítsuk el gépünkön az imageUSB.exe programot (adminisztrációs jogok szükségesek hozzá).

Jelöljük ki az USB meghajtót, amin a menteni kívánt rendszerünk van.

Válasszuk a “Create from UFD” gombot.

Adjuk meg a mentés helyét, bin fájl nevét.

Indítás a “Create image” gombbal.

Mentés után célszerű a bin fájlt, szöveges fájlt és az imageUSB programot is elmenteni egy tömörített fájlba. Így bármikor elővehetjük azt a fájlt a visszatöltéshez, anélkül, hogy bármi másra szükségünk lenne a művelethez.

Képfájl betöltése

Szintén csatlakoztassuk azt az egységet, melyre a rendszert fel akarjuk másolni egy USB csatolóhoz.

imageUSB

USB meghajtóról fájlba és vissza másolhatunk akár bootolós rendszert is.
imageUSB.exe

Indítsuk el gépünkön az imageUSB.exe programot (adminisztrációs jogok szükségesek hozzá). Tömörített csomag esetén nem szükséges kicsomagolni a programot, elég a Quick mount funkcióval könvtárrá alakítani a zip fájlt (lsd. lentebb)

Jelöljük ki az USB meghajtót, amire rá akarjuk másolni a fájl tartalmát.

Válasszuk a “Write to UFD” gombot.

Adjuk meg a képfájl helyét, nevét. Itt már lehet bin formátumon kívül iso formátumot is használni.

PismoFileMount használata

PismoFileMount

PismoFileMount kiegészítő csomag, mely könyvtárként jeleníti meg a tömörített fájlokat a nélkül, hogy a gépünkön kibontaná és ez által csak a helyet fogná a csomag.

A program arra való, hogy egy tömörített fájlt virtuális könyvtárként jelenít meg, így nincs szükség annak kibontására. Nem mellesleg kódolni is lehet vele könyvtárakat, melyeket akár írható módon is használhatunk.

A tömörített képfájlt, tehát nem szükséges kicsomagolni, inkább használjunk (mindenkor) PismoFleMount programot és annak a QuickMount funkcióját, mely a jobb egérgomb megnyomásával érhető el. Ez által csak bele kell lépnünk a “fájlnév.zip” nevű könyvtárba és onnan kiválasztani a képfájlt.

Indítás a “Write to UFD” gombbal.

imageUSB_completedAz írás sikeres elvégzése után ezt az üzenetet kell megkapjuk. Amennyiben nem ez jelenik meg, hanem a “Failed”, úgy valami gond van a kártyaolvasónkkal. Nekem a külső FCR-HS219/1 típusú Kingston kártyaolvasó jól működött, viszont az SP332CB típusú belső kártyaolvasó állíndóan kiakadt, sokáig is tartott neki az írás (a százalék nem emelkedett folyamatosan).

Fejlesztési terv

Más formátumban mentett képfájlok konvertálásának kéne még utánanézni, mint pl. a tib fáj, melyet az Acronis Backup programja készít.

Melléklet

A csatolt programok szabad felhasználásúak és kereskedelmi célokra nem használhatóak!

imageUSB

PismoFileMount

IEINano_VisualStudioCSharp2010Express rendszer (hamarosan feltöltöm 1,5GB tömörítve)

Készítette

Kertész Péter

Kapcsolódó termékek

 IEINano alaplap és kiegészítői.

Kategória: Automata, Elektronika, Programozás | A közvetlen link.

2 Responses to USB képfájl írása

  1. Mohácsi Szilveszter szerint:

    Müködik, király.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .